Társasházakban a családi házakhoz hasonlóan szintén kétféle napkollektor rendszert szokás alkalmazni.
Társasházak esetében bármilyen közelítő számításhoz szükséges tudni, hogy hány lakásból áll a társasház, ezek a lakások mekkorák (hányan élnek a lakásokban), illetve ha fűtés rásegítés is szükséges, akkor milyen alapterületűek az egyes lakások.
A napkollektorok felszerelése praktikusan a tetőfelületre szokott történni, ezért kérdés, hogy az elvárt teljesítmény előállításához elegendő mennyiségű napkollektor panel szerelhető-e a tetőre. Társas házak esetében a tetőfelület nem nő egyenes arányban a házban élő családok számával, amiett a tetőfelület mérete is egyfajta műszaki korlátot jelent a tervezés során, amit eleve érdemes figyelembe venni.
Mindenképpen helszíni felmérés szükséges, hogy melyik rendszer építhető ki gazdaságosan. Az említett két lehetőség közül a helyszíni felmérést követően érdemes dönteni.
Szerencsére társasházak számára számos PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG könnyíti meg a napkollektor rendszerek kiépítését hazai és európai uniós forrásokból.
Pályázati lehetőségekről tájkozódhat:
Kérje ajánlatunkat, az ajánlat elfogadása esetén olyan költségvetési számítást állítunk össze, ami a pályázati dokumentáció mellékleteként benyújtható.
Igény esetén az általunk kiadott költségvetést a pályázat elvárásainak megfelelően készítjük (ha speciális adatokat kér a pályázat, vagy adott tördelésben kéri, stb).